"HA EL IS AKAROD ADNI, AKKOR AZ EGY MÁSIK SZAKMA." (SZABÓ VALÉRIA)
6 hét alatt építünk köréd működő ügyfélszerző rendszert, a segítő személyiségedre alapozva!
ÜGYFELEIM MONDTÁK:
"... A SEGÍTŐ SZEMÉLYISÉG ERŐSSÉGEIRE ÉPÍTI AZ EGYSZERŰ ÜGYFÉLSZERZŐ FOLYAMATOT.."

2020-ban a covid előtt a budapesti Önfejlesztők Házában indítottam az első Coach Marketing Sulit, amit a karantén kettévágott. 2022-ben a debreceni Minerva Központban indítottam a második sorozatot helyi coachok, trénerek kérésére, és ekkor született a Coachok Trénerek I. Tiszántúli Találkozójának ötlete.
Ebből nőtt ki a culTUNEration Movement, amivel most Máltára kaptunk meghívást, mert ott még nagyobb kihívás a szervezeti diverzitás és óriási a harmonizációs éhség.
Emellett folyamatosan kaptam az ajanlásokat és a coach ügyfeleket, hogy üzleti mentorként segítsek nekik felépíteni az ügyfélszerző rendszerüket. Egy-két kivétellel viszont mindenkinél azt tapasztaltam, hogy a segítő típusú személyiségükkel nem tudják összeegyeztetni a szokásos funnel alapú marketinghez szükséges proaktivitást, és ez annyira frusztrálja őket, hogy még azelőtt felhagynak vele, mielőtt beindulna a gépezet és elkezdene profitot termelni. Ez nehányukat annyira elkeseríti, hogy a coaching szakma gyakorlásától is elmegy a kedvük, pedig tehetséges szakember válhatna belőlük.
A világszerte sikeresen működő és terjedő Sikeres Coach Iskolája csoportok éppen az ellenkezőjét képviselik:
éppen azért működik ez a módszertan, mert a segítő személyiség ERŐSSÉGEIRE építi az egyszerű ügyfélszerző rendszert.
Mi ez?
CSOPORTOS ÜZLETI FEJLESZTŐ MASTERCLASS PROGRAM COACHOKNAK
Steve Chandler & Rich Litvin:
A sikeres coach
című könyvre alapozott világszerte működő csoportos oktató programjára építve:

+
Szabó Valéria bevált hazai coach marketing módszereivel bővítve
Mit
tartalmaz?
-
6 hetes masterclass program
-
coachoknak, coach hallgatóknak
-
Max. 12 fő
-
Bevezető ingyenes mini workshop
-
Heti 2 óra online workshop (Jitsy Meet)
-
Peer gyakorlatok
-
Coach Marketing Suli Oklevél
-
Követő mastermind csoport
🎁BÓNUSZOK
+ A sikeres coach könyv
+ Saját fejlesztésű PDF munkafüzet
+ 2x30 perces 1:1 mentoring Valival
Miért működik?
MERT A SEGÍTŐ SZEMÉLYISÉG ERŐSSÉGEIRE ÉPÍT
❌ Nem social media függő
❌ Nincs funnel-kényszer
❌ Nem kíván egy rámenős másik személyiséget
Hanem:
💚 Egyszerü és önazonos módszertan
💚 Profi üzleti attitűd →
💚 Mély kapcsolatok →
💚 Hiteles szakmai jelenlét →
💚 Validált ügyfelek →
💚 Ajánlások
💚 Lubickolj az üzleti flow-ban, miközben önmagad maradsz vállalkozóként
6 HETES TEMATIKA
A SIKERES COACH ISKOLÁJA

01
Identitás stabilizálás:
Coach ÉS üzleti vállalkozó
„Hogy ne legyen bűntudatod a pénz miatt, és bátran merj árat mondani.”
02
Saját niche: Ideális ügyfeleid
„Hogy ne mindenkihez szólj, hanem azokhoz, akik valóban fizetnek is.”
03
Testreszabott ajánlatok:
Hazai példák,
egyedi lehetőségek
„Konkrét csomagokkal, árazással és szerződésmintákkal mész haza.”
04
Kapcsolatépítés:
Business reziliens mélybeszélgetés → meghívás
„Hideg hirdetések helyett beszélgetésekkel és ajánlásokkal szerzel ügyfeleket.”
05
Élő coaching demo + sales gyakorlat
„Biztonságban kipróbálod, milyen lezárni egy fizetős ajánlatot.”
06
90 napos bevételi terv + mastermind indítás
„Nem maradsz egyedül: konkrét számosított célokkal és támogató közeggel haladsz tovább.”

CSATLAKOZZ A MÁJUSI CSOPORTHOZ
Bevezető ingyenes mini workshop: 2026. Május 11. hétfő 18:00
Helyszín: Jitsy Meet
Indulás: Május 18. hétfő 18:00 (online felvétellel)
-
6 hetes üzletfejlesztő program coachoknak, coach hallgatóknak
-
Max. 12 fő
-
Bevezető ingyenes mini workshop
-
Heti 2 óra online (Jitsy Meet)
-
Peer gyakorlatok
-
Coach Marketing Suli Oklevél
-
Követő mastermind csoport
-
Masterclass program díja: br. 198.000 Ft/fő
🎁BÓNUSZOK
✓ A sikeres coach könyv (5215 Ft + 1290 Ft posta ktg. értékben)
✓ 60 oldalas, saját fejlesztésű interaktív kézikönyv PDF (18.000 Ft értékben)
✓ 2x 30 perces egyéni business mentoring (40.000 Ft értékben, csak első csoportnak)
A bónusz csomag összértéke:
64.505 FT
= A 13 óránk díja bónuszokkal: csupán br. 10.269 Ft/óra
JELENTKEZZ AZ INGYENES BEVEZETŐ MINI WORKSHOPRA
Elköteleződéstől függetlenül csatlakozz bátran, és távozz új rálátással a korszerű a coach marketingre és a saját kiaknázatlan, egyedi lehetőségeidre.
Írd be a naptáradba:
2026. Május 11. hétfő 18:00 - 19:00
A sikeres coach iskolája bevezető mini workshop
Örülök Neked, a linket a "Küldés" gomb után kapod meg!





